Miután sikeres íróvá vált, Updike megfogadta, hogy évente kiad egy könyvet. Fogadalmához tartotta is magát egészen 2009-ben bekövetkezett haláláig.
A fiatal Updike. Nyilván nem véletlen a "Nyúl" név.
Updike első nagy sikereit „Nyúl” sorozatával aratta. A fiatal író a protestáns középosztály kritikusaként indult, így ragadt rajta a „kertvárosi házasságtörők krónikása” név. „Ez egy olyan témakör, amit ha még nem is merítettem ki teljesen, engem már minden bizonnyal kimerített.” – írta Updike több regény után, mikor végre szakítani akart a témával. A széthullott családok és azok következményei azonban továbbra is könyvei középpontjában maradtak, amint azt a filmként is sikeres Az eastwicki boszorkányok című könyvében is láthatjuk.
Hosszú pályafutása alatt Updike számtalan díjat söpört be, sőt, sokáig az irodalmi Nobel-díj egyik legnagyobb esélyeseként is emlegették – ezt azonban sohasem kapta meg.
Az Egyesült Államokat és a nyugati kultúrát gyakran bíráló író nemzetkritikájára utolsó, A terrorista című regényével tette fel a pontot. Az idős író nagy botrányt kavart könyvével, amelyben egy Amerikában született ír-egyiptomi fiú radikalizálódását festi le. A fiatal Ahmad alagútrobbantásba torkolló pályafutásáért az író a befogadó társadalmat és a nyugati kultúra értékvesztettségét teszi felelőssé. Munkája során Updike komolyan törekedett arra, hogy megértse a muszlim bevándorlók világát: mecsetbe járt, interjúkat készített és egy iráni diák segítségével elmélyült a Koránban is. Fiatal muszlim hőse vallásosságát Updike így mutatja be: „Igyekszem az Egyenes Úton járni – vallja be Ahmad. – Ebben az országban nem könnyű. Túl sok az ösvény, túl erőszakosan árulnak túl sok felesleges dolgot. A szabadsággal dicsekszenek, de a szabadság, amelynek nincsen célja, egyfajta börtön.”
A terroristában Updike még egyszer és utoljára visszatér egyik fő témájához, a családi kapcsolatok erodálódásához is. „És ez is amerikai tulajdonság, hogy minden családi kapcsolatnál többre tartják a szexuális teljesítményt. Az amerikai életmódhoz hozzátartozik, hogy gyűlöljük a családunkat, és menekülünk tőle. Még a szülők is cinkosok ebben a folyamatban, bátorítják a gyerek függetlenedését, és nevetnek a szófogadatlanságán.” Maga az idős író utolsó éveiben igyekezett minél több időt tölteni a családja körében. Emlékirataiban több levelet is írt unokáihoz.
